Gondatlanság

Fakanállal ölte meg unokáját egy kínai nő Budapesten

A nagymama az unokája légzési nehézségein egy fakanállal próbált segíteni, miközben azzal a 27 hónapos kislánynak olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy a helyszínen életét vesztette.

2018.06.20 11:01ma.hu

A 65 éves kínai állampolgárságú nő a 2010 júniusában született unokája nevelésében születésétől kezdve részt vett. Korábban Kínában is vigyázott rá, majd 2012 augusztusában Magyarországra utazott azért, hogy amíg a szülők külföldön tartózkodnak, ellássa a gyermek felügyeletét.

A vádirat szerint a nagymama 2012. október 10-én reggel a család XVI. kerületi lakásában a kislánynál lázat tapasztalt, ezért átment a házban lakó rokonához, aki lázcsillapítót adott neki.

A kislány láza csökkent, ezért a rokon elment otthonról azzal, hogy a nagymama bármikor, azonnal hívja őt, ha baj van. A kislány állapota később rosszabb lett, ezért a nagymama a megbeszéltek szerint felhívta a rokonát azzal, hogy a gyermeknek orvosra van szüksége. A kínai nő azonnal szólt a férjének, hogy menjen haza, és vigye orvoshoz a kislányt, valamint felhívott egy gyermekorvost is, aki közölte, hogy várják a gyermeket a rendelőintézetben.

Nem sokkal később, amikor a nagymama azt tapasztalta, hogy a kislány nem nyitja ki a száját – a mentők hívása, illetve orvos bevárása nélkül – felvett egy vastag nyelű konyhai fakanalat, azt mélyen a gyermek szájüregébe tolta azért, hogy azzal próbáljon meg a kislány légzési nehézségein segíteni. Mikor látta, hogy a gyermek állapota rosszabb lett, kiabálni kezdett, amit meghallott a házban lakó egyik szomszéd, aki az időközben hazaérkező rokonnal együtt, még azelőtt, hogy bejutottak volna a lakásba, mentőt hívtak.

A nő a falapát nyelével a kislány szájüregében és garatában olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy a helyszínre érkezett mentők már nem tudták megmenteni az életét.

A Fővárosi Főügyészség a nagymamát gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja, és vele szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

A vádlott nő még a nyomozás során ismeretlen helyre – nagy valószínűséggel hazájába – távozott, ezért egy időre a nyomozó hatóság az eljárást felfüggesztette. A nemzetközi és európai elfogatóparancs a mai napig nem vezetett eredményre, ezért a Fővárosi Főügyészség vádat emelt, és a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság az eljárást a vádlott távollétében folytassa le.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.