Állati

Medvét láttak Miskolcon - meglepő fejlemények

Ezúttal Miskolcon filmeztek le egy medvét, de a Bükki Nemzeti Park közlése szerint ez nem azonossal azzal állattal, aki az elmúlt hetekben átszelte az országot.

2018.06.17 12:34Ma.hu

Vasárnap hajnalban Miskolcon láttak medvét, éppen egy úton szaladt át.

Azt lehetett hinni, hogy a Robi illetve Maci Laci nevű nőstény medvéről van szó, akinek bolyongása az elmúlt időszakban lázban tartotta az országot.

A Bükki Nemzeti Park azonban azt közölte, hogy a Miskolc környékén lévő medve nem azonos a néhány nappal ezelőtt elengedett medvével, éjszaka a járőröző természetvédelmi őrök ugyanis Szirmabesenyő határában több helyen látták a medve kisbocsát is.

Szombaton Sajókeresztúron egy játszótéren tűnt fel egy medve, de azt nem tudni, hogy Robiról vagy pedig egy másik állatról van szó.

A mackó szerda éjszaka a magyar-szlovák határ közelében engedték szabadon. Az állat előzőleg több mint 300 kilométert gyalogolt, számos alkalommal érintett lakott területet, majd Sándorfalvánál fogták be múlt héten: altatólövedékkel kábították el, mert már lakott területen belül kóborolt. Több napot a Szegedi Vadasparkban töltött, ott várta, hogy egy szakértői bizottság döntsön a sorsáról.

Mielőtt elengedték, nyomkövető nyakörvet is kapott, ám ettől gyorsan megszabadult a medve.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.