Nyomozás

Igyekeztek mindennel vakvágányra vinni a Fenyő-ügyet

Újabb bizonyíték van arra, hogy a nyomozását megpróbálták akadályozni az elmúlt húsz évben.

2018.06.08 06:26ma.hu

Egy bírói leirat szerint befolyásos emberek kísérelték meggátolni a 2011-ben újraindított nyomozást – írja a Magyar Idők. A lap úgy tudja, hogy Jozef Rohác 2009-es elfogása után „elfelejtették” összehasonlítani a férfi DNS-ét Fenyő János gyilkosának DNS-hordozójával, amit a gyilkosság helyszínétől nem messze eldobott sapkájából rögzítettek. Ezt végül csak 2011-ben tették meg, és az azonosság alapján ítélték végül életfogytiglanra a szlovák maffiózót.

A bérgyilkosság után tizenhárom évvel pedig reális volt a veszélye annak, hogy az elkövetői kör – kapcsolataik segítségével – Rohácot is megakadályozza a vallomástételben. A szlovák bérgyilkos élete is veszélyben forgott volna, ha beszél.

Az 1998-as merénylet felbujtásával meggyanúsított Gyárfás Tamás az ügyészek szerint ismeretlen forrásból információkkal rendelkezett a Fenyő-gyilkosság felbujtójának felkutatására indított nyomozás állásáról, és a vele szemben beszerzett bizonyítékok mibenlétéről - írja a lap, amely úgy tudja, vizsgálják azt is, hogy a Fenyő-ügyben bűnpártolással meggyanúsított Ihász Sándor még fővárosi főügyészként hivatali helyzetével visszaélve nyújtott-e bármilyen segítséget Gyárfás Tamásnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.