Ilyen is van

A Centrál Színház előadása közben indult meg a szülés az egyik nézőnél

'Bocsánat, elfolyt a magzatvíz' - mentegetőzött kedvesen a hölgy.

2018.06.06 10:54ma.hu

A "Dolgok, amikért érdemes élni" című darab közben indult meg a szülés az egyik nézőnél szombat este a budapesti Centrál Színházban - írja a Bors.

A lap szerint a házaspár a kilencedik sorban ült, Pokorni Lia pedig épp a széksorok között sétált, mikor fel kellett állniuk.

"A hölgy kedvesen mentegetőzött: bocsánat, elfolyt a magzatvíz. Próbált megnyugtatni, hogy nem az első gyerek, már rutinosak. Ez egy improvizációs előadás, de erre még én sem számítottam. Ilyen a praxisunkban még nem történt" - mesélte a színésznő a lapnak.

"Fel kellett állítanunk a sort, míg kiértünk, Lia odasétált hozzánk. Mondtam neki, hogy mi történt, mire megtapsoltak. Háromnegyed nyolc körül jöttünk el, és tíz óra tizennégy perckor megszületett a második kislányunk. Ez egy filmbe illő történet" - mondta el az édesanya.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.