Pártok

Dúró Dórát kizárták a Jobbikból, visszaadja mandátumát

Dúró Dórát bizalomvesztésre hivatkozva kizárták a párt országgyűlési frakciójából azzal összefüggésben, hogy csatlakozott a Toroczkai László által alapított platformhoz.

2018.05.30 10:03MTI

Dúró Dóra kész visszaadni képviselői mandátumát. A Jobbik politikusa ezt a Facebook-oldalán közölte éjszaka arra reagálva, hogy kedden bizalomvesztésre hivatkozva kizárták a párt országgyűlési frakciójából azzal összefüggésben, hogy csatlakozott a Toroczkai László által alapított platformhoz.

Dúró Dóra bejegyzésében úgy fogalmazott, "méltósággal tudomásul veszem, de megdöbbentett a bajtársaknak hitt frakciótársak konkrétumok nélküli, koncepciós döntése".

Kiemelte, véleménye szerint a platform a tisztújító kongresszus demokratikus döntése szoros eredményének leképeződése. Elhagyását pedig nem azért helyezte kilátásba, mert félt az egyébként szerinte jogtalan következményektől, hanem mert a Jobbik egyben tartása volt a legfontosabb neki; úgy látja azonban, hogy nem mindenki ezt a szempontot helyezi előtérbe - tette hozzá Dúró Dóra.

Közölte, az elmúlt hónapokban többször is "közeli realitássá" vált számára, hogy mással foglalkozzon, és elkezdett - például angoltanulással - felkészülni egy "civil életre".

A politikus kizárását Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője jelentette be kedden sajtótájékoztatón. Jelezte: jogilag a pártnak nincs lehetősége a mandátumot visszavenni, de a Jobbik képviselői esküt tettek arra, hogy ha az elnökség kétharmaddal az alkalmatlanságukról dönt, visszaadják parlamenti megbízatásukat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.