Házmesterrekord

A Figyelő felnyomta a Kliknél a 'Tanulni akarunk' klip helyszínét, a Vörösmarty gimit

Végre egy értelmes rap magyar nyelven. Nemcsak remek nyelvi játék, a szám a magyar oktatás évtizedes problémáit veszi sorra.

2018.05.17 10:27ma.hu

A Figyelő hetilap csőrét nagyon piszkálta, hogyan adhatott helyet a lenti klip forgatásához a Vörösmarty Mihály Gimnázium, miután április elején kijött második klipjével noÁr, azaz Molnár Áron színművész - a "Tanulni akarok" című szám ugyanis a magyar oktatás évtizedes problémáit veszi sorra.

A hetilap kereste az intézményt vezető Koromné Beck Zsuzsannát, aki nem válaszolt, ezért a fenntartóhoz, a Belső-Pesti Tankerületi Központhoz fordultak. A Figyelő emellett közérdekű adatigényléssel próbálta kikérni a bérleti szerződést. A fenntartó erre küldött válaszából a lap szerint az derült ki, hogy "a Vörösmarty Mihály Gimnázium vezetője saját hatáskörben engedélyezte az intézmény volt diákjának, Molnár Áron "noÁr” rapper klipjének forgatását. Mivel nem értesítette a tankerületi központot, így bérleti díjat nem állapíthattak meg, ezzel megsértette a belső eljárásrendet."

A sikeres feljelentgetés után a 444.hu szerint még tanulságra is futotta: a Figyelő szerint mivel az igazgató "nem kötött bérleti szerződést, és ingyen üzleti és politikai célokra adta oda a közintézményt, ezzel megkárosította a fenntartót, a magyar államot. A tankerület felelősségre vonja, ám a következményeket már nem osztják meg a nyilvánossággal."

Molnár Áronnal még áprilisban elmondta, hogy videója semmilyen üzleti célt nem szolgál. Az alkotók, a tanárok és a diákok is ingyen, szívességből vettek benne részt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.