Bíróság

Rendőrökre támadtak Edelényben

Két férfi az intézkedő rendőrökre támadt Edelényben. A Miskolci Törvényszék előzetes letartóztatásba helyezte őket.

2018.05.09 18:23MTI

Elrendelte az előzetes letartóztatását a bíróság annak a két férfinek, aki a gyanú szerint rendőrökre támadt hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben - közölte a törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.

Horváth Dóra azt írta: a rendőrök bejelentést kaptak, hogy egy edelényi lakóházban túl hangosan hallgatják a zenét. A járőrök felszólították az épületben levőket, hogy halkítsák le a készüléket, ám ők trágár szavakkal reagáltak. Egyikük elindult a rendőrök felé, miközben azt kiabálta, hogy "nincs csendháborítás, takarodjatok innen!". A járőrök úgy döntöttek, hogy előállítják a fenyegetően fellépő férfit, és mivel ellenállt, testi kényszert alkalmaztak ellene. Ekkor egyik társa rángatni kezdte a rendőröket, akiknek gázspray használatával sikerült elhárítaniuk a támadást - áll a közleményben.

A gyanúsítottak ellen - akik felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állnak - hivatalos személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást.

Az előzetes letartóztatás ellen a gyanúsítottak fellebbeztek, ezért a végzés nem jogerős.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.