Országgyűlés

Csütörtökön választ miniszterelnököt az Országgyűlés

Csütörtökön választhatja újból miniszterelnökké Orbán Viktort az Országgyűlés.

2018.05.08 16:14MTI

A parlament honlapján kedden tették közzé a csütörtökre és péntekre tervezett kétnapos ülés napirendi javaslatát.

A dokumentum szerint csütörtök délután tartják a miniszterelnök-választást, a döntéshez az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata szükséges. A miniszterelnök a megválasztásával hivatalba lép.

Az eskütétel után a kormányfő beszédet mond a parlamentben.

Áder János köztársasági elnök az Országgyűlés keddi alakuló ülésén javasolta, hogy a parlament Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz elnökét válassza újra miniszterelnöknek.

Péntekre a minisztériumok felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló kormánypárti előterjesztés összevont vitáját és egyben zárószavazását tervezik, amennyiben a képviselők előző nap - négyötödös többséggel - hozzájárulnak a házszabálytól eltéréssel való tárgyaláshoz. Korábban, az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalássorozaton - Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető beszámolója szerint - az ellenzék hozzájárult a házszabálytól eltéréshez.

A képviselőcsoportok megállapodása alapján a kormány megalakulásáig napirenden kívüli felszólalások, interpellációk, azonnali kérdések és kérdések nem hangoznak el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.