Politika

Balog Zoltán távozik az Emmi éléről

Balog Zoltán bejelentette, hogy távozik az Emberi Erőforrások Minisztériumából.

2018.04.24 10:12ma.hu

Az Emmi vezetője az Origóban jelentette be távozását, elmondta azt is, a Polgári Magyarországért Alapítvány élén folytatja.

Mint mondta, ő maga javasolt változtatásokat a tárcánál a miniszterelnöknek, ám azokat Orbán Viktor nem fogadta el. "...felajánlotta, hogy válasszak. Vagy ebben a formában folytathatom a munkát, vagy van számomra más ajánlata is".

"Én az elmúlt hat évben beletettem a minisztériumi munkába, amit tudok, így ezt nem akarom folytatni" – mondta Balog, aki így a másik opciót választotta: a Polgári Magyarországért Alapítványt, a Fidesz pártalapítványának útját fogja egyengetni.

"Formálisan most is én állok a szervezet élén, de a napi kormányzati feladatok nem tették lehetővé azt, hogy az alapítványban is teljes értékű munkát végezzek. Erre a lehetőségre igent fogok mondani" - mondta.

Az utódlásról azt mondta: "három nevet kért tőlem a miniszterelnök, ezek közül fog választani".

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.