Választás 2018

Megvan az első jelentkező az MSZP elnöki posztjára

A sajtóban eddig Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnökének és Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének neve merült fel, hogy pályáznak a pártelnökségre.

2018.04.23 20:30ma.hu

Bródy Gábor, a párt választmányának tagja hétfőn közleményben tudatta az MTI-vel, elindul a tisztségért.

A szocialista elnökjelölt-aspiráns közölte, bízik abban, hogy egy karakteresebb, határozottabb, egyértelműbb üzeneteket megjelenítő, a változás szövetségében továbbgondolkodó, kormányzóképes, igazi szocialista és szociáldemokrata értékekkel bíró MSZP-vé alakíthatják át a pártot. 

Ez az átalakított MSZP pedig a kormányváltást akarók, az éppen sorozatosan tüntető civilek, a szavazásoktól távol maradók és az ellenzék teljesítményével ez idáig elégedetlenek véleményének megváltoztatásával a többség élére állhat - fejtette ki. 

Hozzátette: a demokrácia nem lehet ellenzékben.  

Bródy Gábor a közleményben azt írta, szándékát, hogy indul az elnöki posztért, az MSZP választmányának hétvégi ülésén bejelentette. 

A közlemény szerint az 1970-es születésű Bródy Gábor, aki az MSZP kulturális tagozatának alelnöke is, a középiskola elvégzése után 1989-ben a Magyar Televízió főállású munkatársa lett, ahol tizenhárom éven keresztül dolgozott, miközben főiskolán, majd egyetemen diplomázott, illetve később posztgraduális EU-szakértői tanulmányokat folytatott.  

Bródy Gábor a közigazgatásban is dolgozott mint osztályvezető, kabinetfőnök, majd 2003-tól kulturális, kommunikációs, lapkiadó, reklám- és marketingügynökségi vállalkozásoknak volt társtulajdonosa, vezetője. A Belváros-Lipótváros Önkormányzatának testületi bizottsági tagja, egy közösségfejlesztő-kulturális egyesület elnöke.  

A sajtóban eddig Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnökének és Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének neve merült fel, hogy pályáznak a pártelnökségre. 

Kunhalmi Ágnes az ATV Start című műsorában úgy nyilatkozott, elvállalná az MSZP elnöki posztját, de még nem döntötte el, hogy indul-e a tisztségért.   

Tóth Bertalan egy sajtótájékoztatón kérdésre elmondta, kapott több felkérést is az elnöki posztra. Azt mondta, csapatban gondolkodik és az együttműködés, a nyitottság pártján van. Ha az MSZP úgy jut el a kongresszusig, hogy ez a nyitottság, együttműködés és csapatszellem lesz az uralkodó és nem a bezárkózás, akkor nem ugrik el a feladat elől, elindul az MSZP elnökségéért - részletezte.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.