Fenyő-gyilkosság

Elengedik Gyárfás Tamást

A gyanúsított személyi körülményeire, életvezetésére tekintettel a főügyészség nem kíván élni a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel.

2018.04.19 16:37ma.hu

A Fővárosi Főügyészség közleményt adott ki a Fenyő-gyilkosság nyomozásának fejleményeiről.

Mint írják, a nyomozó hatóság az ügyben "Gy. Tamást felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként, majd az őrizetbe vételéről döntött". Ahogy mi is beszámoltunk róla, a gyanúsított ügyvédje, Bánáti János közölte: a gyanúsítás, valamint a bűnügyi őrizet elrendelése ellen is panaszt jelentettek be.

"A Fővárosi Főügyészség a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapította, hogy a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény megalapozott gyanúja egyértelműen fennáll, és kihallgatásakor a bűnügyi őrizetbe vétel törvényi feltételei is megállapíthatóak voltak, ezért a gyanúsítotti kihallgatás, valamint őrizetbe vétel törvényes és megalapozott volt. A főügyészség ezért a panaszokat elutasította"- közölték csütörtök délután.

A Fővárosi Főügyészség azt is megállapította, hogy "a terhelttel szemben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelése szükséges és indokolt". Hozzátették: "a legsúlyosabb kényszerintézkedés, nevezetesen az előzetes letartóztatás helyett azonban a főügyészség a gyanúsított házi őrizetének elrendelésére tesz indítványt, nyomkövető technikai eszköz alkalmazása mellett".

A főügyészség álláspontja szerint ugyanis "különösen a gyanúsított személyi körülményeire, eddigi életvezetésére, valamint arra is, hogy a nyomozó hatósággal együttműködő magatartást tanúsított, az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok ezzel az enyhébb kényszerintézkedéssel is biztosíthatók". A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a kényszerintézkedés elrendelésének kérdésében a holnapi napon hoz döntést.

A büntetőeljárási szabályok alapján, amennyiben az ügyészség nem előzetes letartóztatásra, hanem a gyanúsított házi őrizetének elrendelésére tesz indítványt, úgy az őrizetbe vételt meg kell szüntetni. Ennek megfelelően a Fővárosi Főügyészség a gyanúsított őrizetbe vételét megszünteti, és a szabadítása iránt haladéktalanul intézkedik, egyúttal a terheltet a holnapi ülésen való kötelező megjelenésre idézi- olvasható a közleményben.

A PestiSrácok kedden honlapján azt írta: Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda azzal gyanúsítja, hogy több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia "vezérének, Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét", Fenyő Jánost.

A portál szerint "kőkemény bizonyítékok", köztük egy hangfelvétel van a rendőrség birtokában. Ezen az - Energol-vezér által készített, tizennégy éves - felvételen Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélgetése hallható - írta a PestiSrácok.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) múlt kedden közölte honlapján, hogy a rendőrség tovább folytatja a nyomozást a Fenyő-gyilkosság ügyében, az eljárás célja a korábbi nyomozás során ismeretlenül maradt megbízó személyének megállapítása. Mint felidézték: az eljárás során a nyomozó hatóság március 22-én gyanúsítottként hallgatta ki a jogerős szabadságvesztését töltő 50 éves P. Tamás magyar állampolgárt.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. május 19-én hozta meg másodfokú határozatát, amellyel lényegében helybenhagyta a két évtizeddel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében a korábbi elsőfokú ítéletet, így jogerőre emelkedett Jozef Rohác életfogytiglani és Portik Tamás 13 éves szabadságvesztés büntetése.Portik Tamás az Aranykéz utcai robbantás felbujtójaként kapott 13 évet, mert ő adta az utasítást Jozef Rohácnak Boros József megölésére. A Fenyő-gyilkosság megbízójára az eljárás során nem derült fény, abban az ügyben Portikot nem vádolták meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.