Gyermekprostitúció

Gyerekeket árultak egy szombathelyi bordélyházban

A sértetteknek le kellett adni a prostitúciós tevékenységből származó bevételük felét, összesen 875.000 forintot a 'madamnak'.

2018.04.17 09:49ma.hu

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség bordélyház fenntartásával elkövetett gyermekprostitúció kihasználásának bűntette és gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel és társával szemben, akik 2017 májusától augusztusáig egy szombathelyi lakásban, majd 2017 augusztus végétől szeptember elejéig egy székesfehérvári lakásban tizennyolc év alatti lányokkal végeztettek prostitúciós tevékenységet, továbbá róluk pornográf felvételeket készített egyikük és azokat internetes szexhirdetési oldalakra feltette.

A vád szerint a nő 2017 májusában kibérelt egy szombathelyi, majd 2017. augusztusában egy székesfehérvári lakást azért, hogy azokban folytassanak kiskorúak prostitúciós tevékenységet.

A szombathelyi lakásban 2017 május végétől 2017 augusztus elejéig különböző időszakokban összesen négy, a székesfehérvári lakásban 2017. augusztus végétől 2017 szeptember elejéig két tizennyolc év alatti lány végzett szexuális tevékenységet.

A nő biztosította a kiskorúak számára a tevékenységük folytatásához szükséges eszközöket és ő egyeztetett a „vendégekkel” is, míg társa többször a szexuális tevékenységet igénybe vevők házához, lakásához szállította a kiskorúakat.

A sértetteknek le kellett adni a prostitúciós tevékenységből származó bevételük felét, összesen 875.000 forintot a „madamnak”.

A nő pornográf felvételeket is készített a kiskorúakról a mobiltelefonjával, és azokat internetes szexhirdetési oldalakra feltöltötte, őket prostitúciós tevékenységre felkínáló hirdetési szöveggel együtt.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottakkal szemben bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció kihasználásának bűntette, továbbá I. r. vádlottal szemben tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekről pornográf felvétel nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételével elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat, szabadságvesztés kiszabását, és a bűncselekménnyel szerzett vagyon elkobzását indítványozva.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.