Választás 2018

Saját voksát sem találja a politikus

Minden bizonnyal nem húzott mellé, mégis eltűnt a szavazata.

2018.04.11 20:35ma.hu

Újabb adalék a választási „furcsaságokhoz” címmel közölte Lövei Csaba, hogy Nyíregyháza 094. számú szavazókörében szavazott. Érvényesen. Az Együtt politikusaként természetesen saját pártjára. A választás.hu adatai szerint az Együtt mégsem kapott egyetlen szavazatot sem - írja a 24.hu.

A volt képviselőjelölt azt gondolja, feltételezhető róla, hogy érvényesen tud szavazni, majd érdekesnek nevezi, hogy egyéniben 9 érvénytelen voks volt, míg listánál 23. Ezek a tények, de ezen túl azt is gondolja, hogy több mint 80%-os részvételnél a hétszáz szavazatból az övén kívül is kellett volna még egy-kettőnek lennie.

Lövei Csaba szavazókörében egyébként Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt eléggé megszorongatta az MSZP-s Csabai Lászlóné, akinek a javára az Együtt politikusa visszalépett.

Korábban az Együtt nyíregyházi önkormányzati képviselője gyanúsnak nevezte, hogy román-magyar kettős állampolgárokkal próbál szavazókat szerezni a Fidesz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.