Választás 2018

Ennyi pénzt gyűjtött eddig az Együtt

Juhász Péter élő videóban mondta el, hol áll most a gyűjtés, amit azért indítottak el, hogy ne a párt elnökségi tagjainak kelljen visszafizetnie teljes egészében a kampánytámogatást.

2018.04.11 11:44ma.hu

Élő adásban kezdett gyűjtésbe kedden Juhász Péter.

"194 milliót kell összegyűjtenünk, ötünknek, az Együtt elnökségének. A kampánytámogatást kell visszafizetnünk, mert MSZP-s emelési javaslatra azt fogadta el a Fidesz, hogy akik nem érik el az 1%-ot, a személyes vagyonukkal feleljenek érte. Így most 5 ember lakása, egzisztenciája, családja van veszélyben" - írta akkor a Facebookon.

Most ismét jelentkezett. "Nagyon szép tőletek, hogy egy nap alatt körülbelül 1800-an utaltatok kb. 24 millió forintot az öt számlára, illetve a párt számlájára. Azért öt számlát adtunk meg, mert egy ember egy év alatt adómentesen 150.000.- forintot adhat bárkinek adományként. Ha azonban esetleg ennél nagyobb összegű támogatásra is van lehetőséged, akkor kérlek, azt oszd el a számlák között" - írja.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.