Választás 2018

Egyre több bizonyíték kerül elő eltűnt szavazatokról

A II. kerület 04-es szavazókörben 66 szavazatot kapott listán a Jobbik, a választási oldalon pedig 0 az itt elért szavazataink száma.

2018.04.11 09:15ma.hu

Egyre több olyan szavazókör akad, ahol valami különös dolog történt vasárnap a szavazatokkal. Például eltűntek pártlistás vagy az egyéni jelöltekre leadott szavazatok, miközben az érvénytelen szavazólapok száma magas. Másutt mintha másik pártnak számolták volna el a DK vagy a Jobbik szavazatait. Ezek a furcsaságok pedig csak és kizárólag az ellenzéki, azaz nem a Fidesz-KNDP listájára, illetve egyéni jelöltjére leadott szavazatokat érintik: azaz a kormánypártnak kedveznek.

Kovács Tamás tette közzé a Facebookon a hitelesített jegyzőkönyvet, amely szerint nem kevés szavazatot kapott az egyik szavazókörben, ami azonban nem került el a választási irodához! Mint írta, "menet közben elveszett!" Az NVI oldala szerint a Net Párt 66-ot is bezsebelt, de Kovács nyilvánosságra hozta a jegyzőkönyvet, ami szerint a Jobbikra pont 66 szavazat érkezett.

Pest megye 07-es szavazókörzetében pedig több szavazólap került az urnákba, mint ahány szavazó volt - írta a közösségi oldalon Kalasovszky Bernadett, a Momentum képviselőjelöltje.

A Nemzeti Választási Iroda informatikai rendszere április 8-án vasárnap, az országgyűlési választás délutánján robbant le. A teljes rendszert azóta sem állították vissza, ezért a voksolás adatait tartalmazó valasztas.hu a korábbi verzióihoz képest lebutított formában működik.
A rendszerhiba miatt az NVI honlapján csupán a Nemzeti Választási Bizottság vasárnap hozott 12 határozata érhető el, valamint a szavazás idején történt rendkívüli események listája, amelyekből megtudható például, hogy hol szólalt meg a csengő a szavazóhelyiségnek helyet adó iskolában a választás ideje alatt.
Nem érhető el azonban a 11 ezer helyi választási bizottság vasárnap készült jegyzőkönyvi adatai, és nincsenek meg a választókörzetek korábbi választások idejére vonatkozó adatai sem, amelyeket össze lehetne hasonlítani a vasárnapi szavazás adataival.
Az MSZP-től kapott információk alapján Pálffy Ilona, az NVI elnöke azt a tájékoztatást adta, hogy az adatok egyelőre nem is lesznek elérhetők.
Az informatikai rendszert várhatóan a hétvégére tudják olyan állapotba hozni, hogy ismét teljes egészében működjön a honlap.
A MSZP kétségbe vonja, hogy rendszer a jelenlegi formájában is megbízható, auditált formában működik, mint ahogy azt az NVI elnöke állítja.
Az ellenzéki párt ezért azt kérte, hogy a választási iroda fogadja a párt által delegált szakértőket, és biztosítson betekintést a választás napján keletkezett dokumentumokba.
Miközben egyre több választóköri végeredménnyel, gyanús szavazatszámlálással kapcsolatban merülnek fel kérdések, a szocialisták NVB-delegáltjukon keresztül próbálják beszerezni a helyi választóköri jegyzőkönyveket. A szkennelt dokumentumok átadása azonban szintén napokba telhet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.