Választás 2018

Szegénység és falvak: innen jön a Fidesz-kétharmad

A statisztika szerint minél szegényebb, iskolázatlanabb, fejletlenebb egy település, annál nagyobb arányban szavaztak a Fideszre az ott élők.

2018.04.10 18:46ma.hu

A választási térképekből idáig is világos volt, hogy Budapest egy külön sziget a narancssárga országban. 2014-ben is ez volt a helyzet, de a mostani választásokra a trend, főváros és vidék széttartása már rendkívül felerősödött. A Fidesz a községekben ért el kiugró eredményt, 58 százalékot - ez másfélszer olyan jó, mint a fővárosi eredményük. A baloldal éppen fordítva van, illetve széles vidékeken nem is nagyon van: az MSZP kétszer, a DK két és félszer jobb eredményt ért el Budapesten a saját országos átlagánál. Ha csak a falvakban és a kisvárosokban döntöttek volna, mindkét párt simán kiesett volna a parlamentből - írta az index.hu.

Az MSZP és a DK együtt még a megyei jogú városokban is csak 20 százalékot szerzett, így aztán lényegében mindegy is volt, hogy hol melyikük indul, átszavaznak-e egymásra a szavazóik, esetleg el tudják-e hitetni másokkal, hogy ők helyben az esélyes ellenzéki kihívók - Szeged kivételével sehol nem volt érdemi esélyük. Tünetértékű, hogy Miskolcon, az egyetlen olyan választókerületben, ahol a baloldali jelölt 2014-ben győzni tudott, Varga László most megszorítani sem tudta a fideszes vetélytársát.

Egy másik meghatározó összefüggés: minél szegényebb, iskolázatlanabb, fejletlenebb egy település, annál nagyobb arányban szavaztak a Fideszre az ott élők. Ezeken a helyeken óriási többség, a szavazók 65 százaléka választotta a Fideszt, aztán ahogy haladunk a kedvezőbb helyzetű települések felé, a Fidesz relatív eredménye ütemesen romlik. Sokatmondó, hogy a baloldal, melynek elvileg deklarált célja lenne a lent lévők felemelése, legrosszabbul éppen ott szerepelt, ahol majdnem mindenki lent van. Az okokról mindenkinek érdemes lenne elgondolkodnia.

Ugyanez látszik az iskolázottsági szint alapján is. A Fidesz ott nőtt a legnagyobbat, ahol a legnagyobb az alacsony végzettségűek aránya. Leginkább a Jobbik rovására: a legalsó települési kategóriában most 8,6 százalékkal szavaztak többen a Fideszre, mint négy évvel ezelőtt. Azokon a helyeken, ahol a legjobbak az iskolázottsági mutatók, a Fidesz egy keveset még rontott is 2014-hez képest.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.