Választás 2018

6,2 millió forintra büntette a Tv2-t a Nemzeti Választási Bizottság

A panaszt emelő Jobbik rövid közleményben reagált a döntésre.

2018.03.24 11:48ma.hu

Több, mint hatmillió-kétszázezer forint büntetést szabott kit a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén a kormánypárti Tv2 kereskedelmi televízióra, amiért az elmúlt hónapban a Mokka c. reggeli közéleti, és néha politikai témákat is tárgyaló műsorában szinte kizárólag a Fidesz-KDNP politikusai kaphattak szót, mivel a tévé ezzel megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét a kampányidőszakban.

A panaszt emelő Jobbik rövid közleményben reagált a döntésre, amelyben hangsúlyozottan szóvá teszik, hogy eddig egyszer sem hívtak be a pártjukból politikust a kampányidőszakban a műsorban, pedig mind a Jobbikról, mind pedig miniszterelnök-jelöltjéről, Vona Gáborról számos súlyos állítást tettek a műsorban de reakcióra egyszer sem adtak lehetőséget, miközben a kormánypárt képviselői több tucatszor fejthették ki véleményüket, és ismételhették el kampányüzeneteiket.

Március 17-én az NVB hasonló határozatban egymillió forintra büntette a közmédiát is, mivel a kormánypárti túlsúly ott is kirívóan magas volt, ekkor az M1 hírcsatorna elkezdte rohamléptekben 5-5 percben behívni az ellenzéki pártok egy-egy képviselőjét.

A jelenlegi határozat ellen a Tv2-nek természetesen van módja fellebbezni, és egy esetleges későbbi bírósági döntés még a büntetés összegét is csökkentheti.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.