Demonstráció

Sorra küldi a rendőrség az 50 ezres büntetéseket a diáktüntetéseken részt vevő fiataloknak, újságíróknak és fotósoknak

Tömeges igazoltatás, idézés és büntetés.

2018.03.23 04:30ma.hu

Nagyon úgy tűnik, hogy nemcsak a diákokat, hanem a február 23-ai és a március 15-ei diáktüntetésen újságíróként, fotósként részt vevőket is tömegesen igazoltatta, idézte be, illetve büntette meg szabálysértés miatt a rendőrség.

Mint ismeretes, több tizenéves diák (illetve, mivel fiatalkorúak, törvényes képviselőjük) is kapott értesítést az V. kerületi rendőrkapitányságról, hogy szabálysértési ügyben szeretnék meghallgatni őket. Az egyik 16 éves lány édesanyja, a a 444.hu-nak azt mondta, gyerekét és társait több rendőr fogta közre, és mindenkit igazoltattak. A diák részt vett a januári és a februári demonstráción is, utóbbin igazoltatták a rendőrök. Az édesanya elmondása szerint a gyerekek nem csináltak semmi különöset, nem volt náluk sem alkohol, sem kábítószer, a legnagyobb bűnük az volt, hogy a nagy tömegeket megmozdító demonstráción az úttesten közlekedtek. Az érintett diákok szülei közül többen a Társaság a Szabadságjogokért civil jogvédő szervezethez fordultak segítségért. Az egyik résztvevő küldte el a lapnak a határozatot, amely szerint a közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt 50 ezer forintos bírságot kell befizetnie.

Az indoklás szerint "gyalogosan történő közlekedése során az úttesten szabálytalanul haladt, ezzel akadályozva a gépjármű-forgalmat". Azt is írják, többször felszólították, hogy szabálysértő magatartását fejezze be, aminek nem tett eleget, ezért rendőri intézkedésre került sor. A résztvevő szerint egyáltalán nem figyelmeztették, "sőt el se mondták, hogy miért kérik az adatokat, csak miután elkezdték felírni, akkor közölték, hogy feljelentés lesz a KRESZ 21 miatt".

A lap szerint nemcsak a diákokat, de a februári, illetve a március 15-ei demonstráción a dolgukat végző újságírókat is igazoltatta, illetve szabálysértésért vonta felelősségre a rendőrség.

A TASZ Facebook-bejegyzésben írt arról, hogy több diáktüntető fordult hozzájuk azzal, hogy a rendőrség eljárásokat indított ellenük. Azt kérik, akik így jártak, írjanak nekik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.