Választás 2018

Fidesz: az ellenzék megkezdte a felkészülést a migránsok betelepítésére

Állítólag 150 ezer magánlakást akarnak felmérni, hogy migránsokat költöztessenek be.

2018.03.07 16:33ma.hu

Az ellenzék megkezdte a felkészülést a migránsok betelepítésére - mondta Halász János, a Fidesz frakció szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus kifejtette: 150 ezer magánlakást akarnak felmérni, hogy migránsokat költöztessenek be.

Halász János szerint erre utal Vágó Gábor, az LMP képviselő-jelöltjének, "a Soros-hálózat egyik aktivistájának" nyilatkozata.

Szél Bernadett párttársa ugyanis a napokban arról beszélt, hogy az országban üresen álló, 150 ezer lakás felmérését és kiadását kezdeményezik - közölte.

Felhívta a figyelmet, hogy még csak nem is önkormányzati, állami lakásokról beszélt, hanem az üresen álló, magántulajdonban lévő lakásokról. Ezeket akarják felmérni és egy szociális lakásügynökség kezelésébe adni - mutatott rá a fideszes politikus.

Halász János azt mondta: meggyőződésük, hogy mindezt azért teszik, mert migránsokat akarnak majd ezekbe költöztetni. Ugyan most hajléktalanokról és rászorulókról beszélnek, de valójában a migránsokra gondolnak, nekik készítik elő a helyet - tette hozzá.

A kormánypárti képviselő felháborítónak nevezte, hogy már a magyar emberek magántulajdonában lévő lakásait is kinézték a betelepítéshez.

Ugyanez történt Németországban is - mondta Halász János, hozzátéve: ott is volt ilyen próbálkozás, miután a laktanyák, az állami, önkormányzati ingatlanok megteltek migránsokkal, magántulajdonban lévő, üresen álló lakásokat néztek ki számukra.

Magyarország is erre a sorsra jut, ha április 8-án "Soros emberei kerülnek hatalomra", nemcsak laktanyákba, állami, és önkormányzati ingatlanokba, hanem üresen álló, magánlakásokba is migránsokat akarnak majd betelepíteni - hangoztatta a fideszes politikus.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.