Járvány

Levonulóban az influenzajárvány

Az előző héten 17,6 százalékkal csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma.

2018.03.07 15:11MTI

Február 26. és március 4. között 56 800 beteg kereste fel orvosát az egy héttel korábbi 68 950-hoz képest - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztályának legfrissebb, szerdán közzétett jelentéséből.

A közlés szerint a 9. héten a fővárosban és 14 megyében csökkent, egy területen nem változott és három megyében (Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye) emelkedett az influenzás tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma.

Az orvosnál megjelent betegek kormegoszlásában lényeges változás nem történt, továbbra is a betegek 31,4 százaléka gyermek, 34,1 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt.

Az Országos Közegészségügyi Intézetben elvégzett virológiai vizsgálatok továbbra is az influenza B vírusok dominanciáját mutatták.

Az influenzajárvány miatt az ország legtöbb kórházában, ápolási intézményében továbbra is látogatási tilalom van érvényben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.