Légiközlekedés

Kikérte magának a lopási vádakat a reptéri tábornok

Az összes kollégájára nézve sértőnek tartja a feltételezéseket.

2018.03.05 17:42ma.hu

Nem igaz, hogy csomagmaffia fosztogatja az utasok poggyászait a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren - erről Török Zoltán dandártábornok, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetője beszélt a Magyar Időknek adott interjújában.

A munkatársai nevében is kikérte magának, hogy az irodája álmennyezetében dugdossák a lopott holmit, maffiáról pedig szó sincs. A dandártábornok szerint elszigetelt esetekről van szó.

„Különböző módszerekkel dolgozó, egyéni elkövetőkkel találkozunk, akiket esetenként közvetlen munkatársaik segítenek például figyelőként. Még csak szervezett bűnelkövetésre sem volt példa, mióta első számú vezetőként nyolcadik éve az RRI-t vezetem. Nincsenek nagyfőnökök, akik irányítják a hierarchikusan felépülő bűnszervezetet, amiben mindenkinek megvan a maga feladata a bűncselekmény megtervezésétől a kivitelezésen át a zsákmány befektetéséig” – nyilatkozott.

Hozzátette, tény, hogy egy-egy tolvaj vagy tolvajcsoport leleplezése és eltávolítása után mindig van, aki a nyomukba lép. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, évente átlag 30 rakodóval szemben járnak el, idén eddig 14-et vontak büntetőeljárás alá. A tavalyi 77 feljelentés a feladott poggyászokból történt lopások miatt érkezett, ám a lopások száma hivatalosan ennek legalább a duplája.

Török Zoltán hangsúlyozta, az Európai Bizottság ellenőrző csoportja januárban kiválóra minősítette a légiforgalmi biztonságot, a fejlődés megkérdőjelezhetetlen.

„Teljességgel kizárt, hogy veszélyes anyag, eszköz bekerülhessen akár egy repülőgépbe, akár magára a repülőtérre. A rezsimintézkedések nem egy-egy ember vagy szervezet kénye-kedve szerint működnek, hanem olyan összetett, számos egymásra épülő, egymásból következő garanciális elemmel kiegészített folyamatként, aminek kijátszása nem lehetséges. Az uniós ellenőrzés ezt is igazolta” – mondta.

A szakember arra intett: értékeket soha ne rakjunk a feladott poggyászba, sőt lehetőség szerint a kézipoggyászba se, vigyük fel azokat a fedélzetre.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.