Választunk

Az NVB felfüggesztette Czeglédy Csaba mentelmi jogát

Felfüggesztette Czeglédy Csaba (független) képviselőjelölt mentelmi jogát pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Az NVB határozata szerint a döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye.

2018.03.02 15:31ma.hu

Az ülésen négyen szavaztak a felfüggesztésre, ketten ellene. Czeglédy Csaba Vas megye 1. számú egyéni választókerületében, Szombathelyen indul jelöltként, nyilvántartásba vétele csütörtökön vált jogerőssé. Mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész indítványozta az NVB-nél pénteken, mert a jelölt és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságán.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló és a Human Operator Zrt.-hez köthető személyek, az azt követő szinten lévő közvetítő cégek, illetőleg a céghálózat alján lévő és strómanok által vezetett kilenc iskolaszövetkezet segítségével a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint a képviselő-választáson jelöltként igazolt személyt mentelmi jog illeti meg, vele szemben a büntetőeljárás mindaddig nem folytatható, amíg a mentelmi joga fennáll, ezért a tavaly június 15-től előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását csütörtökön megszüntette a Csongrád Megyei Főügyészség.

Az Országgyűlésről szóló törvény rendelkezése szerint a képviselőjelölt mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész indítványozhatja az NVB elnökénél, a mentelmi jog felfüggesztése esetén a büntetőeljárás folytatható.

Az NVB pénteki ülésén négy igen szavazattal - Fábián Adrián választott tag és Litresits András, az MSZP-Párbeszéd delegáltja ellenszavazatával - a jelölt mentelmi jogát felfüggesztette. Az NVB ezzel folytatta a korábban kialakított következetes gyakorlatát, amellyel minden esetben felfüggesztette a jelölt mentelmi jogát, ha a büntetőeljárás tárgyát képező cselekmény a választás kiírását megelőzően történt és a büntetőeljárás nem állt összefüggésben a választási eljárással.

Az ülésen Czeglédy Csaba is szót kapott. Úgy érvelt, alapjoga a választáson indulni, és a szombathelyi választópolgároknak joguk van őt választani, ezeknek a jogoknak az érvényesülését nem akadályozhatja a büntetőeljárás. Mint mondta, nem lehet kétséges, hogy újra kényszerintézkedés alá helyezik, és az NVB-nek mérlegelnie kell, hogy a kényszerintézkedéssel akadályozzák majd őt a választáson való részvételben.

A jelölt azt kérte a bizottságtól, mentelmi jogát a magasabb társadalmi érdekre - a választási eljárás zavartalan folytatására - tekintettel ne függessze fel, illetve ha a felfüggesztés mellett dönt, akkor mutasson rá, hogy a mentelmi jog felfüggesztése nem hozzájárulás a büntetőügyben elrendelésre kerülő kényszerintézkedéshez. Hangsúlyozta ugyanakkor: nem kívánja akadályozni a büntetőeljárás lefolytatását.

A vitában Fábián Adrián kifejtette, ha felfüggesztik Czeglédy Csaba mentelmi jogát, akkor akár napokon belül visszakerülhet a büntetés-végrehajtási intézetbe, és ezzel "gyökeresen megváltozik" a jelölti státusza, hiszen onnan nem fog tudni klasszikus kampánytevékenységet folytatni, nem veheti ki a részét a választási küzdelemből.

Litresits András, az MSZP-Párbeszéd delegáltja arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügyészség egy újabb bűncselekmény, gazdasági csalás miatt is meg akarja hallgatni gyanúsítottként a jelöltet, ugyanakkor erre a 2015 óta folyó büntetőügyben - amelyben 8 és fél hónapot előzetes letartóztatásban töltött Czeglédy Csaba - már lett volna módja. Mint mondta, ha eddig tudtak vele várni, akkor várhatnak vele április 8-áig is.

Rádi Péter választott tag arról beszélt, nem lát olyan okot, ami miatt el kellene térnie a korábbi gyakorlattól a testületnek. Sasvári Róbert választott tag arra hívta fel a bizottság figyelmét, hogy a mentelmi jog felfüggesztésében kell dönteniük, és nincs ráhatásuk a büntetőeljárásra, egy esetleges újabb kényszerintézkedés elrendelésére.

Patyi András, az NVB elnöke hangsúlyozta: a testület nem minősíti az eddigi büntetőeljárás tartalmát, nem döntenek a bűnösségről, a megalapozott gyanú fennállásáról, hanem csak az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint a mentelmi jog felfüggesztéséről. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelölt megjelent a bizottság ülésén, ez pedig arra bizonyíték, hogy nem kíván elrejtőzni, de ennek mérlegelése a bíróságra tartozik.

Az ülésen részt vett Buday Gyula (Fidesz) országgyűlési képviselő is, aki az ülés kezdete előtt pár mondatot váltott egy korábbi bírósági tárgyalásról Czeglédy Csabával. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.