Légi közlekedés

Folytatódik az 1-es futópálya felújítása a Liszt Ferenc-repülőtéren

Folytatja a rövidebb és régebben épült 1-es futópálya felújítását a Budapest Airport, emiatt március 12. és június 30. között a Liszt Ferenc-repülőtér egy futópályával üzemel.

2018.03.02 21:30MTI
hirdetés

A Budapest Airport pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint tavaly a földetérési zóna 900 méteres szakaszának burkolatcseréjével elkezdődött az 1-es futópálya felújítása, a program második ütemeként most a következő 1400 méteres szakasz felújítása következik. Az érintett pályaszakaszt több mint harminc éve építették.

Az 1,6 milliárd forintba kerülő felújításon 350 ember, valamint 250 jármű és munkagép dolgozik majd.

A kivitelezők a burkolat cseréje mellett korszerűsítik a fénytechnikai rendszert is, ennek keretében 160 lámpatestet és 90 fénytechnikai aknát cserélnek ki és építenek át a legújabb európai szabványok szerint. Emellett a futópálya lámpasorát ellátó elsődleges áramkör összesen 300 kilométernyi kábeleit is kicserélik.

A munkálatok végén a futópálya délkeleti, ritkábban használt megközelítési iránya is megkapja a legmodernebb műszeres leszállító berendezést (ILS), amely a korábbi műszerekhez képest pontosabban működik és segít a pilótáknak a pálya megközelítésében, illetve a biztonságos landolásban.

A felújítás része a BUD 2020 fejlesztési tervnek, amelynek keretében a Budapest Airport 50 milliárd forintot fordít saját forrásból a repülőtéri infrastruktúra fejlesztésére. Ennek keretében épül a 2B terminál új utasmólója, amely az év közepére készül el. Az ötéves program részeként már átadtak két logisztikai bázist, elkészült a repülőtéri szálloda, és még ebben az évben megkezdik az új légiáru-kezelő központ, a CargoCity építését is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.