Országgyűlés

Áder visszaküldte a margitszigeti teniszközpontról szóló törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök csütörtökön azt a törvényt, amelyet a budapesti Hungarian Open ATP World Tour férfi tenisztornához szükséges margitszigeti létesítmény megépítése érdekében fogadott el múlt héten a parlament.

2018.03.01 13:59MTI

Áder János az Országgyűlés honlapján csütörtökön közzétett levelében azt írta: álláspontja szerint a hatástanulmányokkal nem igazolt, kellően elő nem készített, az érintettekkel nem egyeztetett törvény garanciák nélkül enged eltérést számos jogszabálytól, veszélyezteti a Margitsziget természetvédelmi és kulturális örökségi jellegét, valamint az alatta lévő ivóvízbázist.

Az államfő levelében hivatkozik a jogalkotási törvényre is, amelynek szerinte több ponton nem tesz eleget a jogszabály, amelyet február 19-én egyéni képviselői indítványként nyújtott be Szűcs Lajos fideszes képviselő, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke és amelyet február 20-án kivételes eljárásban tárgyalt és fogadott el a Ház.

Áder János az észrevételei között jelezte azt is, hogy a Margitsziget érintett ingatlanjain kulturális örökségként védett műemlékek állnak, a többi között a Ferences templom és kolostor romjai, a Premontrei templom és kolostor romjai, a Domonkos apácák kolostorának romjai, a Palatinus strandfürdő, a víztorony és a Nemzeti Sportuszoda. A Margitszigeten van tizenegy parti szűrésű ivóvízkút is és alatta jelentős ivóvízbázis, valamint egy ásványvízkút - tette hozzá.

Az államfő kitért arra, hogy a jogalkotásról szóló törvény értelmében a jogszabályok előkészítőjének a szakmai tartalom kialakításán túl a jogszabály jogrendszerbe illeszkedését, az előzetes hatásvizsgálatot és a tervezetek véleményeztetését is biztosítania kell, információi szerint azonban ezek a követelmények nem teljesültek. Nem volt előzetes hatásvizsgálat, elmaradt a törvénytervezet véleményeztetése, és nem történt egyeztetés a Margitszigetet közvetlenül igazgató fővárosi önkormányzattal sem - közölte.

Emlékeztetett arra is: a kormány a Margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket még 2017-ben kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította, amelynek célja a gyorsabb, egységesebb és egyszerűbb eljárás lefolytatása volt.

A törvény ugyanakkor a Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna lebonyolításához és a beruházáshoz további kivételeket enged, egyebek mellett sajátos beépítési követelményeket határoz meg. Például a megengedett legnagyobb beépítettség mértéke 100 százalék, a megengedett legnagyobb építésmagasság 26 méter, a megengedett legnagyobb szintterületi mutató 3,00. A törvény ezen kívül lehetővé teszi az árvízvédelmi előírások mellőzését és engedély nélkül végezhető építési tevékenységként szerepelteti a többi között a mélyalapozást, és a jogszabály szerint az ivóvízkészlet védelmére sem tartalmaz garanciákat.

A törvényt 130 igen szavazattal, 15 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A jogszabály kimondta, hogy az építtető az állam képviseletében a Nemzeti Sportközpontok. A projekt irányítását és lebonyolítását az állami tulajdonban lévő BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt., a verseny lebonyolítását és rendezését pedig a teniszszövetség végzi. A torna megvalósításával és szervezésével összefüggő közbeszerzési eljárásoknál az elfogadott jogszabály szerint az ajánlatkérőnek minden esetben joga van a közbeszerzési törvény szerinti rendkívüli sürgősségre alapított, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazására úgy, hogy köteles legalább három ajánlattevőt ajánlattételre felhívni, és jogosult arra, hogy az ajánlatok értékelési szempontjaként kizárólag a legalacsonyabb árat határozza meg.

Az új épületet és az ideiglenes lelátókat illetően - a most megfontolásra visszaküldött törvény szerint - nem kell figyelembe venni a fővárosi önkormányzati rendeleteknek a parkolás rendjére, az építtetők személygépkocsi-elhelyezési kötelezettségére, a fás szárú növények védelmére, kivágására és pótlására vonatkozó, valamint az árvízvédelemmel összefüggő előírásait. Ugyanakkor az építtetőnek az illetékes önkormányzattal külön megállapodást kell kötnie a fák pótlásáról. A bontás, a földmunka, a mélyalapozás és az alaplemez-készítés építési engedély nélkül, illetve bontás tudomásulvétele nélkül végezhető.

A beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági eljárásokban az ügyintézési határidő öt nap. Az ideiglenes lelátók létesítéséhez építésügyi hatósági engedély nem kell, csak tűz- és katasztrófavédelmi. Az ideiglenes lelátókat legkésőbb a tenisztorna utolsó napját követő 30 napon belül kell felszámolni - tartalmazza a jogszabály.

Szűcs Lajos javaslata indoklásában azt írta: a hazai tenisz további fejlődése érdekében elengedhetetlen, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megépüljön a margitszigeti versenyközpont.

A szavazás másnapján a Kormányzati Tájékoztatási Központnak (KTK) és a Főpolgármesteri Hivatal is azt közölte az MTI-vel: Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester megállapodott abban, hogy a létesítmény megvalósítására csak a fővárosi önkormányzattal egyeztetve, Budapest egyetértésével kerülhet sor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.