Időjárás

90 százalékos volt az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága

A segítő szervezetek ha kell, pótágyakon vagy plusz matracokon helyezik el a rászorulókat.

2018.02.26 09:35MTI
MTI/Balogh Zoltán

Átlagosan 90 százalékos volt az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága az országban a hétvégén - válaszolta Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója hétfőn az MTI érdeklődésére.

Az igazgató szerint ez az arány a fővárosban valamivel alacsonyabb volt, 85 százalékos kihasználtságról kaptak információt, míg néhány megyében (Heves, Tolna, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok) minden fekhelyen aludt valaki.

Hozzátette, a segítő szervezetek ha kell, pótágyakon vagy plusz matracokon helyezik el a rászorulókat. Az ellátórendszer mindent megtesz annak érdekében, hogy befogadja azokat, akik kénytelenek éjszakájukat az éjjeli menedékhelyeken tölteni - hangsúlyozta.

Közölte azt is, a diszpécserszolgálat a 24 órában működő a krízisautót, az utcai szolgálatokat küldi ki a nehéz helyzetben lévő emberekhez, akik segítenek az elhelyezésben, és takaróval, élelmiszerrel látják el azokat, akik nem fogadják el a szállások nyújtotta lehetőségeket.

A rendkívüli hidegre tekintettel a Menhely Alapítvány egy plusz krízisautót is működtet az éjszakai órákban, hogy minél több ember kaphasson szakszerű segítséget.

Jelezte, a fővárosban 19 szállásnyújtó intézmény 1972 hellyel várja a segítségre szorulókat, országosan pedig csaknem 4500 hely áll rendelkezésre éjjeli menedékhelyeken.

A Menhely Alapítvány diszpécserszolgálata folyamatosan fogadja a bejelentéseket a veszélyeztetett helyzetben lévő emberekről a +36 1 338 4186-os telefonszámon.

MTI/Balogh Zoltán


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.