Ítélet

Életfogytiglanra ítélték az idős bácsi brutális gyilkosát

Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosbította a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a férfinak a büntetését, aki 2016-ban betört egy dunaföldvári idős emberhez, majd egy vermelő kapával agyonverte.

2018.02.13 13:14MTI
hirdetés

A táblabíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: az ügyben első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék tavaly október végén a vádlottat bűnösnek mondta ki nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és magánlaksértés bűntettében. Ezért akkor halmazati büntetésül 20 év fegyházra ítélték a 38 éves Tolna megyei férfit - írták.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott tudomást szerzett arról, hogy a 78 éves sértett nagyobb összegű készpénzt tart lakásán, ezért 2016. február 17-én ittas állapotban, lopási szándékkal tört be az idős férfihoz, akit egy vermelő kapával a fején és a testén is többször megütött. Az áldozat koponyasérülése miatt meghalt.

A vádlott ezt követően értékek után kutatott a lakásban, de azt nem lehetett megállapítani, hogy bármit magával vitt volna.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla megállapította, hogy a vádlott nem büntetlen előéletű, három alkalommal is állt már bíróság előtt garázdaság, könnyű, illetve súlyos testi sértés és magánokirat-hamisítás miatt.

Az ítélőtábla a vádlott büntetését életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosbította, a férfi feltételes szabadságra legkorábban 25 év elteltével bocsátható.

A táblabíróság a súlyosabb büntetés kiszabásakor figyelembe vette a vádlott előéletét, és azt hogy a bűncselekményt egy egyedülálló, kiszolgáltatott sértett ellen követte el.

"Az idős korú sértettek sérelmére elkövetett egyre szaporodó bűncselekmények elkövetőivel szemben a törvény szigorával indokolt fellépni" - áll a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés

Magnum: Kaliber az ügyvitelben

Magyar integrált ügyviteli rendszer forgalmazását kezdte meg több év próbaüzem után a gyártó, a Magnum IT Kft.

hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.