Vádemelés

Nem akarta megtartani a gyereket, ezért azt hazudta, hogy megerőszakolták

Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy nő ellen, aki valótlanul azt állította, hogy szexuális erőszak áldozata lett.

2018.02.13 11:38MTI

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében azt írta, a 23 éves nő 2015 októberében tudta meg, hogy 13 hetes terhes, azonban a barátjával nem akarták a magzatot megtartani. A nő a rendőrségen ezért bejelentette, hogy szexuális erőszak áldozata lett, aminek során teherbe esett, így a vonatkozó törvényi rendelkezések alapján - mivel úgy tudták, hogy a terhesség bűncselekmény következménye - megszakították a terhességét egy budapesti kórházban.

Állítása szerint a barátja vette rá arra, hogy tegyen feljelentést. Ennek lényege az volt, hogy egy budapesti szórakozóhelyen egy ismeretlen férfi meghívta őt egy alkoholos italra, amelytől rosszul lett, azután nem emlékszik, mi történt, csak arra, hogy később egy kis utcában tért magához, ahol észlelte, hogy bűncselekmény áldozata lett.

A feljelentést követően a nő többször tanúvallomást is tett, majd végül 2016 áprilisában, egy kihallgatása alkalmával tárta fel a valóságot, miszerint a barátjától esett teherbe, és nem erőszakolták meg.

Az ügyben magzatelhajtás miatt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség, míg hatóság félrevezetése miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyújtott be vádiratot a nő, illetve - utóbbi miatt - annak barátja ellen is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.