???

Gyerektartást követelnek a kómában fekvő nőtől

Négy éve kómában van a kétgyermekes anyuka. Havi 80 ezer forintot követel a volt férj.

2018.02.12 13:38ma.hu

Varga Katalint jóindulatú agydaganattal operálták 2014-ben Kaposváron. A műtét után négy nappal leállt a 38 éves nő légzése. Újraélesztése után éberkómába került, azóta sem tért magához. Egy koponya-implantátum beültetése segíthetne rajta, ám az orvosok sem tudják, milyen hatása lenne a műtétnek. 24 órás felügyeletet igényel. 57 ezer forintos segélyt kap havonta, ehhez képest 80 ezer forintos gyerektartást követel tőle a volt férje.

"A lányomat a műtét előtt nem sokkal elhagyta a párja. Közös gyermekeik, a most 14 éves Eszter és a 13 esztendős Kevin az apához kerültek. Amióta a lányom kómába esett, az unokáim nem láthatták az édesanyjukat, mert a volt vejem nem engedi" - mesélte a Borsnak Katalin édesanyja, Kistaj Éva.

Az asszony sokkot kapott, mikor pár nappal ezelőtt levél érkezett.

"Beperelte a lányomat a volt párja gyerektartásért. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, ilyen emberi aljasságot még sosem tapasztaltam. Mégis mit szeretne? Küldjem el dolgozni a magatehetetlen lányomat?" - mondta a lapnak az asszony, aki szerint ez felháborító, mert a gyerekeket ők is támogatják anyagilag.

A gyerekek és a volt férj jelenleg is Katalin apjának a házában élnek, amiért senki nem kér tőlük pénzt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.