Vádemelés

Házilag átalakított járművével okozott gázrobbanást

Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki házilag átalakított járművével gázrobbanást okozott 2015 októberében egy szegedi töltőállomásnál.

2018.02.09 10:05MTI

Serfőző Katalin, a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője elmondta, a férfit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják.

A férfi 2015 októberében három gáztartályt szerelt be a gépjárműbe, a meglévő gyáriak mellé, anélkül, hogy a beszerelés elvégzésére képesítése, engedélye lett volna. A vádirat szerint a beszerelés szakszerűtlen volt, a gáztartályok érvényessége lejárt, az átalakítására a vádlott nem kért előzetesen hatósági engedélyt.

A férfi az átalakított gépkocsival 2015. október 16-án éjszaka földgázt tankolt egy szegedi töltőállomáson. A tankolás közben az egyik illegálisan beszerelt tartályban megnőtt a nyomás, az elrepedt, majd a gépjárműből kiszakadt, és a földgáz magas nyomáson kiáramlott a tankból.

A robbanás miatt egy ember súlyos, a vádlott és egy másik férfi könnyű sérülést szenvedett. A töltőállomásban mintegy 34 millió forintos kár keletkezett - tudatta az ügyész.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.