Egészségügy

Zacher Gábor a sürgősségin meghalt férfiról: Tiszta a lelkiismeretünk

Meghalt egy rákos férfi, miután fél napig várakoztatták a Honvédkórház sürgősségi osztályán. Zacher Gábor is megszólalt az ügyben.

2018.01.31 11:56ma.hu

Mint arról a ma.hu is beszámolt, a férfit súlyos hasi fájdalmakkal vitték be a kórházba.

A férfinél hasnyálmirigy-daganatot diagnosztizáltak tavaly augusztusban, orvosai kemoterápiára küldték. Négy kezelésen volt túl, mikor október 23-án súlyos hasi fájdalmakra ébredt. Családja kihívta az ügyeleti orvost, aki azt tanácsolta, vigyék be a kórházba, mert a mentő kiérkezéséig két órát is várhatnak.

Miután a férfi egyik gyermeke egyeztetett édesapja onkológusával, beutalták a beteget a Honvédkórház sürgősségi osztályára.

Mire beértek, a férfi már nem tudott lábra állni, iszonyatos fájdalmakkal küzdött. Két óra múlva megvizsgálták, ám nem közöltek semmit. Délután fél 4-kor már vért hányt. Fájdalomcsillapítót nem kapott, inni nem tudott. Estére már 20 felett járt a cukra, lánya 7 óra körül ordítozni kezdett, hogy foglalkozzon már valaki édesapjával. 7 és 8 óra között CT-re vitték, ekkor kiderült, hasi artériája elzáródott, vérrög keletkezett, a vékonybél egy része elhalt. Este háromnegyed 11-kor bevitték a műtőbe. Mikor felnyitották, rájöttek, hogy a vékonybél teljes egészében elhalt, nem lehet már rajta segíteni. A férfi másnap délelőtt 11 óra után meghalt.

A férfi lánya szerint a kórház dolgozói tudták, hogy hibáztak, ám fedezték egymást. A boncolást eleinte nem akarták elvégezni, a papírokat is csak pénzért adták ki.

A Honvédkórház a hivatalos panaszra azzal reagált, hogy a férfi érkezésekor már 29 beteg vizsgálatai folytak, aztán még további 68 beteg került felvételre. Közölték azt is, hogy a férfi áttétes daganatos állapotából kifolyólag menthetetlen volt, tehát az esetlegesen korábban elvégzett műtéti beavatkozás sem eredményezhette volna életének szignifikáns meghosszabbítását.

Az ügy a rendőrség elé került.

Zacher Gábor, a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának vezetője a HírTv Egyenesen című műsorában az esetre vonatkozóan azt mondta, az ő és kollégái szakmai lelkiismerete tiszta, szakmai hiba nem történt.

A főorvos felhívta a figyelmet a sürgősségi osztályok általános rossz állapotára: rengeteg, (naponta átlagosan 160) beteget kell ellátniuk, akik közül sokan nem is igényelnének sürgősségi ellátást. Zacher szerint mindennapos háború zajlik a sürgősségi osztályokon, az ellátórendszer kapacitása pedig véges.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.