Demonstráció

Diákok ezrei tüntetnek Kossuth téren

Nagyban zajlik a független diákparlament által meghirdetett "Ne menj suliba - demonstrálj az oktatásért" elnevezésű tüntetés.

2018.01.19 17:35ma.hu

Több mint 10 ezren jelezték vissza, hogy részt vesznek a diáktüntetésen. A szervezők, és több fővárosi gimnázium diákja délelőtt még egy fórumon találkoztak, ahol megvitatták a legfontosabb kérdéseket. Két forgatókönyvet látnak ugyanis maguk előtt, a kormány vagy meghallgatja a követeléseiket, és meghozza szükséges jogszabályi intézkedéseket, vagy nyíltan felvállalják, hogy nem kíváncsiak a diákok véleményére, de már erre az esetre is van tervük.

 Az egész napos tüntetés három diák ötlete volt, a kezdeményezést a Független Diákparlament karolta fel azután, hogy tavasszal 80 pontos javaslatcsomagokat küldtek az Emberi Erőforrások Minisztériumának, de érdemi választ nem kaptak. Most arra kérik társaikat, pénteken ne menjenek iskolába.

A Független Diákparlament szóvivője hangsúlyozta, nem lógni akarnak, hanem azokra a problémákra akarják felhívni a figyelmet, amivel minden nap szembesülnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.