Ítélet

Egy év felfüggesztettet kapott a Ferihegyen rendőrökre támadó brit férfi

Egy év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a brit férfit, aki január 5-én több intézkedő rendőrre is rátámadt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

2018.01.18 13:50MTI

A 35 éves férfit a Budapesti Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé; az ítélet jogerős - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A közlemény szerint a brit állampolgár az egyik reptéri ruhaüzlet előtt ittasan agresszív magatartást tanúsított január 5-én.

A vádlott, a helyszínre civil ruhában érkező rendőr alezredest, még mielőtt az utóbbi igazolni tudta volna magát, fejen ütötte. A rendőrtiszt a földre esett, ám a férfi még ezt követően is dulakodott vele.

Időközben megérkezett a Készenléti Rendőrség két törzsőrmestere, akik meg akarták bilincselni az őrjöngő britet. Eközben a férfi ököllel mellkason ütötte az egyik rendőrt is.

Végül a rendőrök az utast a határrendészeti előállító helyiségbe kísérték, ám a brit még az előállítása közben is rugdalódzott és megpróbált elgáncsolni egy harmadik rendőrt.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a férfit két rendbeli hivatalos személy elleni erőszak, valamint garázdaság miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé.

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság a felfüggesztett szabadságvesztés mellett a férfit egy évre ki is utasította Magyarország területéről - közölte a főügyész.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.