Jövő?

Hajléktalanszállón él egykori barcelonai olimpikonunk

A szekszárdi hajléktalanszállón él Lénárt Ferenc olimpiai súlyemelő.

2018.01.17 10:10ma.hu

Lénárt Ferenc súlyemelő kilencedik helyezést ért el az 1992-es barcelonai olimpián, az 56 kilósok súlycsoportjában. Az 53 éves férfi élete nehézkesen indult. Szülei állami gondozásba adták, két bátyjával intézetben nőtt fel Pécsen. Egyik testvére most is ott él. Vállalta, hogy megőrzi az okleveleket, trófeákat, de annyira nincsenek jóban, hogy befogadná Ferencet - írja a Teol.hu. A másik testvér már Floridában él, állítólag bajos-zajos életmódot folytat, öccse szerint "csoda, hogy még le nem lőtték".

Lénárt Ferenc Pécseet kezdett sportolni, már 1988-ban, Szöulban is kipróbálhatta magát. A baranyai megyeszékhelyen a szponzorálás az uránbányák felszámolása miatt megszűnt, ekkor átigazolt a Szekszárdi Húsipari Vállalat által támogatott egyesülethez. Itt teljesedett ki országos és nemzetközi karrierje. Ígértek neki lakást, ám abba végül más költözött, ő meg kapott egy albérletet. Saját, igazi otthona sosem volt.

Sportpályafutása 1993-ban ért véget, pár évvel később egy hajléktalanszállóra költözött.

Építőipari technikusi és edzői végzettsége is van, ám előbbiben nincs gyakorlata, utóbbira pedig nincs igény. Csípőműtétre vár, alkalmi munkákból él.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.