Vihar

Nem lesz tanítás január első hetében a polgárdi iskolában

Nem kezdődik meg a tanítás január első hetében a polgárdi általános iskolában, amelynek tetőszerkezetét megrongálta a viharos erejű szél.

2017.12.29 15:11MTI
MTI/Mónus Márton

A Klebelsberg Központ tájékoztatása szerint a Székesfehérvári Tankerületi Központ azonnal megkezdte a kárelhárítási és helyreállítási munkálatokat az iskolában.

Nyikos László polgármester elmondta: a tankerülettel egyeztetve az iskolavezetés úgy döntött, hogy január 3-5-ére rendkívüli oktatási szünetet rendelnek el.

A polgárdi általános iskolában az oktatás három épületben zajlik, a vihar a tornacsarnokban és az azzal egybeépült iskolarészben okozott több tíz millió forintos, egyes becslések szerint a százmilliós nagyságrendet is elérő károkat - mondta.

A polgármester közölte, az iskola 400 tanulója közül 160 diák elhelyezését kell megoldani csaknem egy hónapra, amíg helyreállítják az épületet. Ezt helyben, átcsoportosításokkal és a környező egyházi intézmények által felajánlott közösségi terekben tudják megvalósítani.

A nagyobb problémát Nyikos László szerint a tornacsarnok helyzete jelenti. Ez a település egyetlen sportcsarnoka, a diákok mindennapos testnevelése mellett itt zajlik a városi sportélet, itt készül fel az asztalitenisz- és a labdarúgócsapat is, és egyelőre kérdéses, mikor lesz újra használható az épület.

A Klebelsberg Központ az MTI-vel azt közölte: a viharban a tornaterem teteje súlyosan megrongálódott, az épület teljesen beázott, és a szomszédos iskolaépület tetőszerkezete is komolyan megsérült.

Mint írták, a szakemberek áramtalanították az intézményt, és jelenleg is dolgoznak a balesetveszélyessé vált szerkezeti elemek megerősítésén, illetve az elektromos hálózat szakaszolásán, hogy a fűtést be lehessen indítani.

Megerősítették, hogy az iskolában január első hetére rendkívüli szünetet rendelt el az intézményvezető, de ha a szülők igénylik, a tankerületi központ és az iskola ez idő alatt is biztosítja a tanulók felügyeletét.

A szakemberek a hétvégén is folyamatosan dolgoznak az épület helyreállításán. A közleményben kiemelték, a fenntartó a polgárdi és a székesfehérvári önkormányzattal együttműködve mindent megtesz azért, hogy a lehető leghamarabb biztonságos körülmények közt újraindulhasson a tanítás az intézményben.

Az iskola honlapján Kárpátiné Frank Éva Lilla iskolaigazgató közölte: a tanítási szünet idejére, igény esetén, az iskola egyik sértetlenül maradt épületében 6.30 és 17 óra között felügyeletet biztosítanak a diákoknak, a kiesett tanítási napokat a tanév második félévében szombatonként pótolják majd.

Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András (Fidesz) a közösségi oldalán jelentette be, hogy a város legalább ötmillió forinttal támogatja a megsérült iskolaépület helyreállítását.

Fejér megyében Polgárdi mellett Gánton és Székesfehérváron is komoly károkat okozott a vihar. Farkas-Bozsik Gábor, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: csütörtök este Gánton egy családi házra dőlt egy húszméteres fenyőfa.

A szóvivő közölte: péntek reggel az erős szél kettétörte a székesfehérvári Városház téren felállított karácsonyfát, amely az adventi díszletekre dőlt. A székesfehérvári önkormányzat tájékoztatása szerint a kidőlt 18 méteres fenyőfa összetörte a kisvonatot tároló házikót, és megrongálta a díszleteket is. A katasztrófavédelem és a helyi városgondnokság által feldarabolt fát szociális tűzifaként hasznosítják - tették hozzá.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.