Ünnep

Még karácsonyfát sem állítanak VV Fanni szülei

Édesanyja szerint semmi sincs, ami a fájdalmukat enyhíteni tudná.

2017.12.23 16:24ma.hu

No­vo­zánsz­kiék úgy dön­töt­tek, idén még ka­rá­csony­fát sem ál­lí­ta­nak. Nem csoda, hiszen egy hónapja mérhetetlen fájdalomban élik mindennapjaikat, bár még valahol reménykednek a csodában, három hete a rendőrök közölték az egykori ValóVilág-szereplő szüleivel, már csak holttestet keresnek. Azóta sem érkezett semmilyen frissebb hír arról, hogy milyen irányban halad a nyomozás.

"Nem akarok nagy felhajtást, még karácsonyfánk sem lesz. Nem érzem úgy, hogy most nagy ajándékozásba kellene kezdenünk vagy bármit ünnepelnünk kellene" - mondta a Blikknek Fanni édesanyja.

A karácsonyi hangulatra mindössze annyi emlékeztet majd, hogy a szokásokhoz híven szenteste összegyűlik a család, ám ezúttal csak Fanni két testvére érkezik láto­gatóba.

"Az élet megy tovább, én sem hagyhatom el magam! A fiam kiskamasz, neki is szüksége van rám, szóval teszem a dolgom. A karácsony meg majd elmúlik valahogy. Veszek néhány szál vörös rózsát, az volt Fanni kedvence, és gyújtok érte egy gyertyát. Még mindig felfoghatatlan, hogy már soha többé nem jön haza, hogy már nem tudom megölelni, nem hallom a hangját. Elvették tőlem a lányomat, és a fájdalmat semmi nem tudja csillapítani."

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.