Népkritika

Beindult a mémgyár az éberen figyelő TEK összefestett páncélos harckocsijáról

Állítólag az emberek többségének növeli a biztonságérzetét páncélozott jármű jelenléte egy tömegrendezvény közelében. Az érzet azonban általában nem elég a valós biztonsághoz. Az internet népművészei így nem hagyatták szó nélkül a graffitizést.

2017.12.22 08:38ma.hu

Lefújták piros festékkel a TEK-nek a fővárosi Vörösmarty téren álló páncélos járművét. Erről Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó azt mondta, az eset váltásidőben történt, a terrorelhárítóknak pedig nem is feladata a jármű védelme. A TEK szóvivője szerint ugyanakkor amikor ez az eset történt, jelzést kaptak, hogy gyanúsan viselkedő ember van a területen, ezért gyakorlatilag az összes helyszínen lévő munkatársuk azzal foglalkozott, hogy azt az embert megtalálja és azonosítsa. Ezért páncélozott járműnél ekkor csak a jármű vezetője tartózkodott, akinek nem dolga arra figyelni, hogy a járműnél emberek vannak. Összességében tehát a csapatszállító senkinek sem a dolga.






Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.