Időközi választás

Polgármestert választanak vasárnap Őcsényben

Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település eddigi független polgármestere, Fülöp János szeptember 27-én lemondott tisztségéről.

2017.12.11 22:30MTI

Polgármestert választanak vasárnap a Tolna megyei Őcsényben - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-t.

Herczig Hajnalka, a mintegy 2400 lakosú község jegyzője közölte: az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település eddigi független polgármestere, Fülöp János szeptember 27-én lemondott tisztségéről.

A vasárnapi voksoláson négy független jelölt indul a polgármesteri posztért: Csapai János, Fülöp János (ismét), Guzsván István és Kozma Zoltánné. Őcsény választási névjegyzékében 2045-en szerepelnek - ismertette a jegyző.

Fülöp János, aki 2006 óta vezette a Szekszárd mellett fekvő települést, lemondását korábban az MTI-nek azzal indokolta, hogy ezzel szeretne segíteni a településen kialakult feszült helyzet megoldásában. A községben ugyanis sokan tiltakoztak amiatt, hogy egy helyi vállalkozó a Migration Aid szervezet közreműködésével menekülteket látott volna vendégül. Beszámolt arról is, hogy kezdeményezte a képviselő-testület feloszlatását, erre azonban a hattagú testületből négyen nemmel szavaztak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.