Oktatás

Péntekig kell jelentkezni a középiskolai központi írásbelikre

A felvételhez központi írásbeli vizsgát csak a gimnáziumok és a szakgimnáziumok írhatnak elő.

2017.12.04 22:30MTI

Péntekig kell jelentkezniük a központi középiskolai írásbelire az általános iskolásoknak - közölte az Oktatási Hivatal hétfőn az MTI-vel.

A középfokú iskolák már korábban közzétették felvételi tájékoztatóikat, amelyekben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2018/2019. tanévben. Megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkező tanulókat, és ennek keretében közölték azt is, ha a jelentkezőknek központi írásbeli vizsgát kell tenniük.

A felvételhez központi írásbeli vizsgát csak a gimnáziumok és a szakgimnáziumok írhatnak elő. Közülük 421 középiskola (63 százalék) várja el egy vagy több feladatellátási helyén, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken.

Ha egy tanuló úgy tervezi, hogy februárban ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.

Ezen iskoláknak és feladatellátási helyeknek az adatai, valamint a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos minden információ az oktatas.hu honlapon olvasható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.