Per

Vádat emelt az ügyészség az izsáki vadászház ügyében

Az ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az izsáki vadászház ügyében Mondok József (Fidesz-KDNP), a település polgármestere ellen.

2017.11.29 11:06MTI

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség szerdai, MTI-nek küldött közleményében azt írta: az ügyészség az elsőrendű vádlottat jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja, két társának pedig bűnsegédként kell felelnie a Kecskeméti Járásbíróság előtt.

A közlemény szerint az ügy elsőrendű vádlottjának családi cége az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaptól kapott 2014-ben és 2015-ben, két részletben 35 millió forint támogatást egy vadászház építésére, azonban kiderült, hogy házban valójában saját maga és felesége lakik. Az ügy másodrendű vádlottja a cég menet közben bejegyzett képviselőjeként - okiratok aláírásával és benyújtásával - szándékosan segítséget nyújtott hozzátartozója bűnös tevékenységéhez.

Az ügyészség jelezte: a költségvetésnek okozott 35 millió forintos vagyoni hátrányt a vállalkozás 2017 júliusában már megtérítette.

A közlemény kitér arra is, hogy az elsőrendű vádlott az általa vezetett önkormányzat nevében eljárva 2016 márciusától 2017 januárjáig szabálytalanul vett igénybe közfoglalkoztatás érdekében nyújtott támogatást, ugyanis az egyik közfoglalkoztatottként nyilvántartott személy a jelenléti ívek szerint a Helytörténeti Múzeumban dolgozott, valójában azonban munkaidejében az elsőrendű vádlott cégének vadászházában végzett különböző feladatokat. Ebben az önkormányzat egyik dolgozója - az ügy harmadrendű vádlottja - segített.

Az ügyészség szerint ezzel a költségvetésnek több mint 900 ezer forint vagyoni hátrányt okoztak, amelyet az elsőrendű vádlott 2017 novemberében megtérített.

A sajtóban 2017. január 25-én jelent meg hír arról, hogy Izsák polgármestere saját maga használja az EU-támogatásból általa építetett vadászpanziót. Az ügyben több ellenzéki párt is feljelentést tett és az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz fordult.

A Miniszterelnökség június 19-én közölte, hogy Mondok Józsefnek vissza kell fizetnie a "Vadászház építése megnevezésű fejlesztésre" felvett támogatást, miután a Miniszterelnökség kérésére a Magyar Államkincstár 2017. január 26-án rendkívüli ellenőrzést folytatott le és megállapította, hogy a szálláshelyet szabálytalanul, magáncélra használják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.