Még több beavatkozás vár rá

Megint a kórházban hagytak szülei egy szívbeteg babát

Szívbeteg babát hagytak szülei egy nyugat-magyarországi kórházban, a súlyos beteg kisfiú már túl van egy rendkívül bonyolult műtéten, de még több beavatkozás vár rá.

2017.11.17 12:44MTI

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó kórházi forrás azt mondta: már felvették a kapcsolatot az illetékes gyámhivatallal a kéthónapos gyermek ügyében.

Az utóbbi időben ő már a második baba, akinek súlyos betegsége van, és szülei a kezelő intézményben hagyták. Szeptemberben egy Győr-Moson-Sopron megyei kórházban hagytak a szülei egy hathónapos kisfiút, miután kiderült, hogy szívbeteg.

Ilyen esetben a gyermek addig nem adható örökbe, amíg a szülők nem mondanak le róla, még akkor sem, ha lenne, aki szívesen adoptálná.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy korábbi tervezete szerint a kormány rugalmasabbá tenné az örökbefogadás szabályozását, ami azért is fontos, mert nem egy olyan eset fordult már elő, amikor egy kisgyermeket több család is szívesen örökbe fogadott volna, ám az életidegen szabályok miatt még nem volt örökbe adható. Végül évek teltek el, mire végre annak nyilvánították, ám a gyermek közben iskoláskorúvá vált, és már nem jelentkezett érte senki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.