89 éves volt

Elhunyt a Szabad Európa Cseke Lászlója

Elhunyt Ekecs Géza - rádiós nevén Cseke László - , a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori magyar adásának szerkesztője, műsorvezetője.

2017.11.16 15:08MTI

Cseke László 90 éves korában, november 13-án hunyt el végelgyengülésben egy idősek otthonában, Münchenben. Végső nyughelye a is a bajor fővárosban lesz, a Waldfriedhof nevű temetőben. A búcsúztatásról később intézkedik családja.

Az újságíró a kezdetektől, 1951-től volt a SZER magyar stúdiójának munkatársa. Először a társadalmi rovatnál dolgozott, majd a lehallgató részlegnél a Kossuth és a Petőfi rádió műsorait figyelte, és 1959-től szerkesztette és vezette Teenager Party című műsorát. A nyugati popzene friss irányzatait bemutató műsor évtizedekig rendkívül népszerű volt Magyarországon.

Az amerikai kormány által alapított SZER már 1950-ben is sugárzott magyar adásokat, egy görög hajó fedélzetéről. Később megalakult az úgynevezett magyar osztály, amely 1951. október 6-án jelentkezett először a rádió végleges székhelyéről, Münchenből. A magyar adás 1993-ig működött.

Az OSZK a nemzetikonyvtar.blog.hu című oldalon közölt összeállításában kiemelte, hogy a Teenager Party révén a hidegháború idején szinte minden magyar ismerte "a Csekét", miközben 30 éven át (1959-1989) senki sem látta. Milliók hallgatták műsorát, a rock-pop-beat korszak fiataljai rajongtak érte.

A budapesti pártapparátus nem tudta megemészteni, hogy egy politikamentes zenei műsorért rajong a szocialista Magyarország fiatalsága, ezért lejárató kampányt indítottak ellene - tették hozzá.

A Teenager Party sikere alapozta meg Ekecs Géza különleges szerepét a rádió további életében. Rendkívül fogékony volt az újra, a modernre, a technikára, a rádiózásra. Rövid időn belül a lemezlovasból a SZER magyar osztályának kulcsfigurája lett. A rádiózáshoz senki sem értett annyira, mint "az Ekecs". A műsorok kialakítása, "hallgathatósága" érdekében mindig és mindenki kikérte a véleményét, ha másért nem, legalább egy szignál erejéig - írták, rámutatva, hogy az európai rádiózásban egész más szerepet töltött be a könnyűzene, mint a tengerentúlon. Európában nem voltak kimondottan zenei adók, minden állami volt, csak a 80-as években terjedtek el a magán-, illetve a kereskedelmi- rádiócsatornák.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.