Szakértő

Október 23.: 1956-ot megelőzően ellátási gondok voltak a városokban

Falun az emberek még hozzájutottak az élelmiszerekhez, a nagyobb városokban azonban komoly ellátási gondok voltak.

2017.10.23 10:35MTI

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban, ez is az egyik tényezője volt a forradalomnak - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

A közgazdász személyes élményeiről szólva elmondta: 1956-ban 9 éves volt, szüleivel Zalaegerszegen élt, az alapvető élelmiszerek folyamatosan hiányoztak a boltokból, és azt vették, amit éppen kapni lehetett, majd elcserélték. "Vajat akkor láttunk, amikor a forradalom leverése után segélyként osztottak dán vajat" - jegyezte meg.

Mint mondta, falun az emberek még hozzájutottak az élelmiszerekhez, a nagyobb városokban azonban komoly ellátási gondok voltak. Hozzátette: az emberek féltek az inflációtól is, és mivel ipari termékeket lehetett kapni, a szülei például a megtakarított pénzükből két kerékpárt vettek, ebbe fektették a pénzüket.

Hozzátette: mindennek az volt az oka, hogy "Rákosi Mátyás és bandája rettenetesen gyűlölte a vidéket", és a politikájuk "a falusi élet irtására ment ki".

Boros Imre elmondta azt is, hogy a forradalom leverése után Kádár János és kormányzata "tanultak ebből", és odafigyeltek a közellátásra, a népélelmezésre, a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket államilag támogatták, és élelmiszertermelési programokat indítottak. A Kádár-rendszer a nép megnyugtatását egy bizonyos fokú életszínvonal-emeléssel oldotta meg, beleértve a népélelmezést - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.