Budapest

Komplex védelmi igazgatási gyakorlatot a Duna fővárosi szakaszán

A folyó egyes fővárosi szakaszain a megszokottól eltérő tevékenységre és esetleg a nyugalom megzavarására alkalmas látványra, illetve hanghatásokra lehet majd számítani.

2017.10.17 22:30MTI

Komplex védelmi igazgatási gyakorlatot tartanak szerdán és csütörtökön a Dunán, az Árpád hídtól északra eső szakaszon - közölte a Budapest Főváros Védelmi Bizottsága kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a gyakorlatot szerdán 14.00 óra és 16.30 között, míg csütörtökön 8.00 és 16.30 között tartják majd. A gyakorlat ideje alatt a gyakorlati helyszín közvetlen közelét a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), valamint a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitánysága biztosítja.

A több mint 250 embert felvonultató gyakorlat célja a résztvevő, beavatkozó szervezetek tevékenységének, feladatainak begyakorlása és a szervezetek közötti koordináció fejlesztése.

A gyakorlat ideje alatt a Duna északi, gyakorlati helyszínén és annak környékén, valamint a folyó egyes fővárosi szakaszain a megszokottól eltérő tevékenységre és esetleg a nyugalom megzavarására alkalmas látványra, illetve hanghatásokra lehet majd számítani - tették hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.