Országgyűlés

A tavalyi zárszámadást tárgyalják a képviselők

Az Országgyűlés ötnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben.

2017.10.15 23:30MTI

A képviselők kedden kilenc javaslatról szavaznak, szerdán a jegybank tavalyi beszámolóját, csütörtökön pedig a 2016-os zárszámadást tárgyalják.

Az ülés ezúttal is hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Az interpellációk ezután két órában, az azonnali kérdések és válaszok pedig hatvan percben hangozhatnak el.

A parlament kedden Gárdonyi Gézára emlékezik a napirend előtti felszólalásokat is megelőzően, majd határozathozatalok következnek.

Az Országgyűlés ekkor fogadhatja el a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényjavaslatot, továbbá módosíthatja a belügyi feladatokat, a termékdíjat, a csődeljárást, a polgári perrendtartást és a tisztességtelen piaci magatartást érintő jogszabályokat.

A szavazások után a gyermekek fokozottabb védelme érdekében benyújtott fideszes törvénymódosító javaslatról, valamint a Waclaw Felczak Alapítvány létrehozását biztosító indítványról is általános vita kezdődhet.

A Ház szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016-os üzleti beszámolóját tárgyalhatja elsőként, majd egyebek mellett a szociális hozzájárulási adó csökkentéséről szóló javaslat is terítékre kerülhet.

A csütörtöki ülésnap a magyar-bolgár barátság napjára történő emlékezéssel kezdődhet, a képviselők ezt követően kezdhetik tárgyalni a Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről szóló fideszes határozati javaslatot, amit a tavalyi költségvetés zárszámadásáról szóló általános vita követ.

A parlament október 24-én, kedden kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejezi be aktuális ülését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.