Labdarúgás

Szoboszlai Dominik a legtehetségesebb fiatal labdarúgók listáján

Szoboszlai Dominik is szerepel a legtehetségesebb fiatal labdarúgók hatvanas listáján, melyet a The Guardian állított össze.

2017.10.05 02:30MTI
hirdetés

A szerdán megjelent összeállításban idézik Bernd Storck szövetségi kapitányt, aki közölte, Szoboszlai nagyszerű jövő előtt áll, és meghívta a 16 éves középpályást a felnőtt válogatott júniusi edzőtáborozására.

A székesfehérvári születésű játékosról a brit napilap megjegyzi, hogy közvetlenül a csatár mögött, illetve hátrébb is képes jó teljesítményt nyújtani a középpályán, és olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint Toni Kroos: mindkét lábbal kiváló a labdaérzéke, pontosan passzol, és nagyon magas a játékintelligenciája.

A Főnix-Gold FC-ben nevelkedett Szoboszlai volt a vezéregyénisége az U17-es válogatottnak a márciusi Európa-bajnoki selejtezőn, amelyen Oroszországot (2-1) és Norvégiát (1-0) is legyőzték a magyarok az ő góljaival, így továbbjutottak. Szoboszlai kétszer a kontinenstornán is eredményes volt.

Az osztrák Red Bull Salzburg középpályását az utánpótlásból nyáron a másodosztályú FC Liefering keretéhez irányították. A fiókcsapat színeiben rendszeresen játéklehetőséget kap, és három gólnál, valamint egy gólpassznál jár.

Szeptemberben az U21-es válogatottban is bemutatkozhatott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.