Egészségügy

Motoros felvonulással hívják fel a figyelmet a prosztatarák megelőzésére

A világ 90 országának 600 városában 70 ezer motoros felvonulása hívja fel a figyelmet a prosztatarák megelőzésére és a szűrés fontosságára egy időben vasárnap; a budapesti vonulásra 220-an regisztráltak.

2017.09.24 00:30MTI

A Distinguished Gentleman's Ride (DGR) a világ legnagyobb motoros jótékonysági eseménye. A program teljes bevételét prosztatarák-kutatásra, prevenciós kommunikációra és férfi mentálhigiénés programokra ajánlják fel a szervezők. A tavalyi 3,6 millió dollár után az idén 5 millió dollárt összegyűjtése a cél.

A budapesti, 27 kilométeres magyar DGR-futamra már több mint 220-an regisztráltak, az egyéni támogatások és a szponzori felajánlások összege pedig már meghaladja az 5000 dollárt - ismertette az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Regős Dániel, a hazai DGR-futam fő szervezője.

A közleményben felhívják a figyelmet: Magyarországon évente 4000 új megbetegedést és 1500 halálesetet tartanak nyilván, az Európai Unióban mintegy 90 ezer, a világon pedig több mint egymillió új beteget diagnosztizálnak minden évben, és minden harmadik percben meghal valaki a betegségben.

Szakértők szerint a betegség egyik legaggasztóbb jellegzetessége, hogy akár évekig is tünetmentes, ezért a rendszeres prosztatarákszűrés életet menthet, 40 éves kor felett ajánlott az éves szűrés.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.