Vallás

Lelkész: provokált a Lidl a keresztek eltüntetésével

Mécsesekkel tiltakoztak több magyarországi Lidl áruház előtt, amiért a bolthálózat Csehországban eltűntette az ortodox templomok keresztjeit Santorini látképéről a "görög hetet" hirdető szórólapjain.

2017.09.09 15:11MTI

Provokatív volt a Lidl lépése, amikor kiretusálta a keresztet egy termékéről - mondta Bese Gergő iskolalelkész, a 777 nevű keresztény blog egyik szerkesztője szombaton az MTI-nek.

A lelkész azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy mécsesekkel tiltakoztak több magyarországi Lidl áruház előtt, amiért a bolthálózat Csehországban eltűntette az ortodox templomok keresztjeit Santorini látképéről a "görög hetet" hirdető szórólapjain.

Mint elmondta, ki kell állni a képek meghamisítása és az európai keresztény kultúra háttérbe szorítása ellen.

A kérdés az - fűzte hozzá -, hogy a társadalom milyen választ ad a keresztény kultúra "felhígítására" tett kísérletre.

Ugyanakkor a kereszt eltűntetésével Santorini egyik jól ismert tájképét is meghamisították, amire nem adhat magyarázatot a vallási és politikai semlegesség, amire a bolthálózat is hivatkozott.

A Lidl később elnézést kért és hangsúlyozta, hogy a jövőbeli reklám- és marketingkampányaiban figyelembe veszi az "aktuális tapasztalatokat".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.