Bűnügy

Aranykéz utcai robbantás: Egy új tanú szerint nem Portik volt a megbízó

Portik Tamást korábban jogerősen 13 év fegyházra ítélték, perújítás jöhet.

2017.09.08 07:23ma.hu

Perújítást kezdeményezett Portik Tamás ügyvédje az Aranykéz utcai merénylet ügyében arra hivatkozva, hogy egy közismert magyar bűnöző azt állítja: Jozef Rohác elárulta neki a börtönben, hogy nem Portik Tamás adott megbízást Boros Tamás felrobbantására - írja a Magyar Idők.

A lapnak Csiha Gábor főügyészségi katonai ügyész, szóvivő azt mondta: 15 napon belül kialakítják álláspontjukat az indítvánnyal kapcsolatban. A perújítás jogorvoslati lehetőség arra az esetre, ha a jogerős ítélettel elbírált bűncselekménnyel kapcsolatban olyan új bizonyíték kerül elő, ami a terhelt felmentését, bűnösségének megállapítását, illetve lényegesen enyhébb, vagy akár lényegesen súlyosabb büntetését valószínűsíti.

Portikot jogerősen 13 év fegyházra ítélték, miután bizonyítottnak találták, hogy ő adott megbízást 1996-ban a szlovák Jozef Rohácnak, hogy ölje meg a rá is terhelő vallomást tevő Boros Tamást. Bár a főügyészség életfogytiglant kért a vállalkozóra, az ítélőtábla helybenhagyta az első fokon kiszabott büntetést.

Az újonnan felbukkant tanúról a Magyar Idők úgy tudja, egy jelenleg is ítéletét töltő, szervezett bűnözői körhöz tartozó férfi, akinek Rohác állítólag azt is megmondta, ki a valódi megbízó. Ha a főügyészség úgy ítéli meg, hogy van alapja az indítványnak, perújítási nyomozást rendel el, majd annak eredménye alapján a jogerős ítéletet meghozó Fővárosi Ítélőtábla folytathatja le a perújítást. Kérdés azonban, mennyire szavahihető a Portik mellett tanúskodni akaró elítélt.

A lap információi szerint az állítólagos valódi megbízó neve Boros Tamás ügyészségi videós vallomásában is elhangzik, ő azonban előzetes letartóztatásban volt az Aranykéz utcai merénylet idején, és előtte is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.