Ketten meghaltak, többen megsérültek a balesetben

Őrizetbe vették a Dózsa György úti gázolót

A balesetben egy 23 éves budapesti férfi a helyszínen, egy 37 éves férfi a kórházba szállítását követően halt meg.

2017.08.20 09:33MTI
police.hu

Őrizetbe vették a május közepén, a XIII. kerületi Dózsa György úton történt halálos baleset okozóját - közölte a rendőrség a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében felidézte: május 15-én délután két autó összeütközött a Dózsa György úton, majd az egyik autó a közeli autóbusz-megállóba csapódott.

A balesetben egy 23 éves budapesti férfi a helyszínen, egy 37 éves férfi a kórházba szállítását követően halt meg.

Két ember súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek meg.

A BRFK halált okozó közúti baleset okozásának gyanúja miatt büntetőeljárást indított. A beszerzett bizonyítékok, szakértői vélemények alapján megalapozottá vált, hogy a bűncselekmény elkövetésével M. Richárd gyanúsítható.

A férfit szombat délután előállították. Gyanúsítotti kihallgatását követően, őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását - olvasható a rendőrségi közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.