Harminc napon belül

Az utas javára döntött a bíróság, tisztességtelen a BKK pótdíja

A 92-szeres fizetési kötelezettség sérti a Polgári Törvénykönyv egyik pontját.

2017.08.16 17:14ma.hu
Fotó: MTI

A Budapesti II. és III. kerületi Bíróság elmeszelte a BKK egy megbüntetett utassal szembeni pótdíjkövetelését, mert annak mértéke 92-szerese a jegyárnak, ez pedig tisztességtelen - tudta meg az Index.

A lapnak Pulay Vince, az utast képviselő Dr. Illés Levente Ákos Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltje arról beszélt, hogy ügyfelét két éve bírságolták meg a BKK ellenőrei, majd egy évvel később fizetési meghagyásos eljárást kezdeményeztek ellene.

Az ügyvédjelöltnek az elévülés kérdése mellett egy nyomós érve is volt a perre, mégpedig az, hogy a követelés alapjául meghatározott általános szerződési feltétel meggyőződése szerint tisztességtelen. És ez be is igazolódott.

A bíróság a BKK pótdíját összehasonlította a parkolási pótdíjjal, és megállapították, hogy a 92-szeres fizetési kötelezettség sérti a Polgári Törvénykönyv meghatározott pontját, és elutasították a közlekedési cég követelését.

Pulay az Indexnek azt is elmondta, hogy a nem a 16 ezer, hanem a 32 ezer forintos pótdíjra állapították meg a tisztességtelenséget. Mivel ezek után a jövőben a 32 ezer forintos követelésekre alapított perek nyerhetőek, felvetődik a kérdés, hogy vajon csökkenti-e pótdíjait a BKK.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.